Nem akarunk nagyképűek lenni, de a legősibb magyar állatfajtákhoz tartozunk. Arról még nincs egységes álláspont, hogy miképpen kerültünk a Kárpát-medencébe anno, de valószínű, hogy őseinket a honfoglalók telepítették be a térségbe. Ezt valószínűsíti a tény, hogy az ősi finnugor nyelv juh szavát kizárólag a mi fajtánkra használták, míg a nyugatról érkező állatokat birkának nevezték. Innen eredeztethető az is, hogy jobban szeretjük ha juhnak hívnak, és nem birkáknak, bár alapvetően nem zavaró.
MInket nem zavar körülbelül semmi. Sem az időjárási viszontagságok, sem az, ha hatalmas távokat kell megtenni a saját patáinkon. Sőt, erre már az egynapos újszülöttjeink is képesek.
Talán ezért van, hogy húsunk kevésbé faggyús, mint a többi birkáé, és ízre, minőségre valahol a birka- és vadhús között helyezkedik el - bár mi erről a témáról érthető okokból nem nagyon szeretünk beszélni.
A gyapjúnk nemezkészítésre tökéletes.
Természetünk is egyedi, kicsit vadak vagyunk, nem tudunk bégetni bárkinek.
Hogy hogyan kerültünk Hódmezővásárhely kellős közepére és miért, erről később írunk, most sürgős legelnivalónk akadt. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
