Esetünkben a bogyó szóról nem a méltán hírhedt Bogyó és Babóca mesére kell asszociálni.
Szomorúan halljuk vissza - mert mindig mindent vissza lehet egyszer hallani, hogy nagyon sokan attól félnek, hogy az általunk lelegelt területen bogyótenger marad majd. (Ha még nem jöttetek volna rá, a bogyó az ürülékünket jelzi, csak nem akarunk nagyon plasztikusak lenni, mert mégsem vagyunk ááállatok)
Biztosan vannak kaka-ológusok, akik tudományosan le tudják vezetni evolúciós szempontokat is figyelembe véve, hogy miért kicsi, kerek a végtermékünk. Mi, egyszerű rackák csak azt tudjuk, hogy apró patácskáinkkal legelés közben olyan hatékony módon tapossuk bele a talajba, hogy ezzel gyakorlatilag egy műtrágyaszóróval is fel tudjuk venni a versenyt. A jó hír, hogy természetes módon javítjuk a talaj minőségét.
Szerintünk a természet elképesztően jól ki van találva, éppen ezért a testünk is.
Egy másik kardinális kérdés a bűz. Sokan büdösnek éreznek minket. Mondjuk múlt éjjel mi is éreztünk büdöset, de ez az évtizedek óta ismert fehérjefeldolgozó szaga volt.
A haszonállatok bűz-skáláján jelentjük nagyon sokan megelőznek minket. Ott vannak a sertések, a tehenek, a lovak...
Bevalljuk őszintén: a gyapjú, ami rajtunk van valóban nincs naponta hajsamponnal megmosva. Ez tény. De úgy gondoljuk a bűz nem itt kezdődik. Mivel a bogyóinkat betapossuk a földbe, az általunk lelegelt területen gyakorlatilag csak az utolsó eresztés maradhat ott, amit egy gyengédebb nyári zápor már el tud mosni.
Addig az árnyékban pihenünk. (látja valaki az apadó fűtengert?)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
